Hugh Laurie: A balek

Innentől ez hivatalos: nekem tetszik minden, ami Laurie. Na jó, nem minden (akad egy-két korai vígjáték, ahol nem hozott igazán emlékezeteset a számomra), de azt kell mondanom, hogy amelett, hogy zseniális mint Dr House, még írónak sem utolsó.

Az a helyzet, hogy voltam már börtönben. Csak három hetet, és csak vizsgálati fogságban, de amikor az embernek napi két sakkpartit kell lenyomnia egy tőszavakban beszélő West Ham-focidrukkerrel, akinek az egyik kezére a HALÁL szó van tetoválva, a másikra pedig az, hogy HALÁL – mindezt olyan sakk-készlettel, amiből hiányzik hat gyalog, az összes bástya és két futó -, akkor hirtelen azon kapja magát, hogy elkezdi igen nagyra becsülni az élet apró örömeit. Azt például, amikor nem kell börtönben lennie.

Hugh Laurie: A balekLaurie vicces annyira, hogy az általam nem nagyon kedvelt krimi-műfajt is élvezetessé tudja tenni. Annyira angol, annyira élő és emberi, hogy bármikor el tudom képzelni hogy a könyvből forgatókönyv készül és természetesen Laurie játszhatná benne Thomas Langot. (A filmes ötlet annyira nem is elvadult, mert úgy hírlik, már lecsaptak a megfilmesítés jogaira és természetesen Lauriet kérték, hogy legyen a film forgatőkönyvírója.)

Néhány szóban a történetről:

Thomas Langról sok mindent el lehet mondani, de azt nem, hogy túlzottan sikeres lenne. Miután a hadsereg speciális erőitől kilépett, magánembereknek, cégeknek végez olyan feladatokat, ahol az ilyen irányú szakképesítés előnyt jelent. Ám, egyszer kap egy olyan megbízást, amit nem tudna jó szívvel elfogadni: emert kellene ölnie. Valamiért azonban úgy gondolja, hogy nem elég élből elutasítania az ajánlatot még figyelmeztetnie is kell a célpontot a rá leselkedő veszélyre. Innentől csak egyre bonyolódik a helyzet, mert belekeveredik egy kábítószer és fegyvercsempész terroristaszervezetes-titkoszgolgálatos eseményláncolatba, amelyből első pillanatra látszódik, hogy csak rosszul szállhat ki. Itt ott felbukkan mellette egy-két csinos nő, szövődnek a szerelmek és egyre hullanak a rosszfiúk (és a jók is), valamint kiderül, hogy miért A balek lett a könyv címe. Annyit azért elárulhatok, hogy nem kell halálra aggódnunk magunk morgós doktorunkért.

Valós okokból az emberek félnek a híres emberek által írt könyvektől, amire legtöbbször van is okuk, de ez alól üdítő kivételt képez Hugh Laurie: A balek című könyve. Könnyed, szórakoztató, jó kis krimi. Ajánlom mindenkinek!

4 Responses to “Hugh Laurie: A balek”


Leave a Reply

You must login to post a comment.