Archive for the 'fantasy' Category

Sorozat – Malazan Book of the Fallen

Gardens of the Moon

Gardens of the Moon

Ismered azt az érzést, amikor megveszel – esetleg elkezdesz olvasni – egy érdekesnek tűnő könyvet, amiről kiderül, hogy egy sorozat sokadik része? Pontosan így jártam ezzel a sorozattal, egész pontosan a hatodik részével, aminek Bonehunters az eredeti címe. Ha már így jártam, megrendeltem az első részt, és kíváncsian nekiláttam, hogy kiderüljön, milyen sorozat is ez tulajdonképpen..

.. majd az első elolvasása után szép sorban a többit is megvettem. Most éppen a negyedik rész utolsó lapjait olvasom, de az ötödik, hatodik rész is már ott várakozik a polcon. Lebilincselő, rengeteg különleges ötletre, és érdekes karakterekre épített történetekről van szó, ahol egy-egy szereplő története, jelleme csak akkor bontakozik ki előttünk teljes egészében, ha már több részt is elolvastunk.

Tudtommal ennek a könyvnek nincsen magyar fordítása, amit egyrészt megértek, a lentebb vázolt okok miatt, ugyanakkor sajnálatosnak tartom, hiszen így angolul nem olyan jól tudó honfitársaim kimaradnak egy élményből. Hogy miért érthető, hogy nincs lefordítva? Leginkább azon ok miatt, hogy a második-harmadik résztől a könyvek már meghaladják az ezer oldalt – darabonként. Én már évek óta szinte csak angolul olvasok, a nyelvezet és a puszta terjedelem mégis arra kényszerített, hogy néha szünetet tartsak és más könyveket is olvassak. Aztán a kis kitérő után visszatértem megint..

A könyvek meglehetősen terjedelmesek, de angolul kevésbé tudó honfitársaim szerencséjére VAN magyar fordítás. Steven Erikson könyveit kell keresni a boltokban illetve az interneten, és remélhetőleg lesz is elég találat.

Miről is szól ez az egész? A leírás többi részéből kiderül.

Continue reading ‘Sorozat – Malazan Book of the Fallen’

Antológia: A Hit Városa

A sorban következő kötet egy újabb antológia (novelláskötet), amely a Dúlást követő Új-Pyarronba kalauzol el minket. Első ránézésre is kellemes kötet, jó borítót kapott, de Max stílusát nem lehet nem felismernie annak, aki látott már pár képet tőle.

A Dúlást (kráni és nomád hordák elözönlötték a pyarroni államszövetség országait és porrá rombolták amit találtak) követő évtizedekben új város kezdi kinőni magát a semmiből. Az embernépek vallási központja ugyan nem ugyanott, ahol Ó-Pyarron, kezd kinőni a földből, hogy újra központi csillaga legyen a hitnek és az eszmének. Folyamatosan épül, fejlődik, de  természetesen ezzel párhuzamosan megjelennek benne a gondok. A fényesre csiszolt alma belülről talán nem is olyan egészséges, mint amilyennek látszódni akar.

A kötetben helyet kap 9 novella, melyek azért elég vegyes képet mutatnak. Igazából néhányon teljesen érezhető volt, hogy csak lebegett a város fölött, szinte bárhol máshol is játszódhatott volna. Ilyen pl Csigás Gábor: Belülről rág című novellája, ami csak annyiban kapcsolódik Pyarronhoz, hogy egy előző novella szereplőit mozgatja tovább. Természetesen lehet, hogy az én készülékemben van a hiba, de egy valamivel jobban kapcsolódó történetet szívesebben láttam volna tőle is. Bár, az összkép vegyes, mindenképp dícséretes, hogy az írók lassan kezdik felismerni Ynev déli tájékait is, köztük Pyarront, mert még mindig elég kevés történetet olvashattunk innen.

Ha a teljes kötetet kellene értékelnem, egy tizes skálán 5 pontot adnék rá.

Continue reading ‘Antológia: A Hit Városa’

Antológia: Bíborgyöngyök – A fogadás

Meglehetősen vegyes képet mutató novelláskötetről beszélhetek a Bíborgyöngyök kapcsán. Igaz, nagy megelégedésemre szolgált, hogy végre egyik régi kedvenc írom – Raoul Renier  vagyis Kornya Zsolt – szerkesztette a kötetet, valamint nagy részét ő is írta. A regény, bár novelláskötet, egy szálat követ végig: mégpedig egy régen élt, titokzatos boszorkányúrnő hatalommal telített nyakláncának kalandos útját. Bár a nyaklánc már nincs egyben, de az azt alkotó különleges bíborgyöngy-szemek olyan hatalommal vannak felruházva, amenynek nem ártanak a múló évszázadok.

Alidax jelenlegi úrnője újra össze szeretné állítani a láncot és fogadást köt szeretőjével, a gátlástalan elfvadásszal. A fogadás értelmében, ha az elfvadász győz, feleségül kell hozzá mennie a boszorkányúrnőnek, amennyiben a boszorkány szerez több gyöngyöt, bármit megtehet a férfival, amit csak akar.

Ahogyan feljebb írtam, a novellák elég vegyes képet mutatnak. Jók és kevésbé jók váltogatják egymást, de az egyértelműen látszódik, hogy a szerkesztő alapos munkát végzett és megpróbálta az összes logikai bukfencet/ellentmondást kigyomlálni a szövegből. Összességében nézve egy elég jól összeválogatott novellafüzért kaptam, amelynek fényét az emeli, hogy a régi nagy nevek (Jan van den Boomen, Renier) mellett az új generáció tehetséges írói is megcsillantják tudásukat (Indyra Miles, Sherwood).

M.A.G.U.S. regényt olvasni olyannak, aki abszolút kezdő a fantasy-olvasás terén csak félve ajánlanék, mert a rengeteg idegen honosított kifejezés és név könnyen átláthatatlan dzsungellé nőheti ki magát, ami igencsak könnyen elveheti az ember kedvét az olvasástól. Könnyebbséget talán csak a bőséges szómagyarázat és kiegészítő leírások jelentenek, amelyek ebben a könyvben is helyet kapnak.

Összességében, a novelláskötetre 6  pontot adnék, az elérhető maximumból, de várom a folytatást!

Continue reading ‘Antológia: Bíborgyöngyök – A fogadás’

Eric van Dien: Uwel nevében

Az utóbbi időkben újra rátaláltam a MAGUS regényekre. Az elmúlt nagyjából másfél évben alig jelent meg olyan regény, amire azt mondtam volna, hogy ezt nekem mindenképp látnom/olvasnom kell, de mostanában elkapott a nosztalgia érzése (és őszintén szólva az egyéb regények is kifogytak) és beszereztem az új megjelenésű könyveket. Ezek közül az először, legfrissebb élményem, az Eric van Dien írta Uwel nevében.

Első ránézésre látszik, hogy azzal, hogy új kiadóhoz kerültek jogok (ez nem teljesen igaz, mert a Tuan is jelentethet meg regényeket) látszódik egy markáns design váltás, ami épp a kötetek külcsínében is jelentkezik . Az Uwel nevében egy komor hangulatú, de tiszta képet mutató borítót kapott, mely a könyvet olvasva, teljesen passzol a történethez.

A külcsín után pár szó a belbecsről is:

A regény három nagyobb fejezetre tagolódik. Az első részben kibontakozik előttünk Thell con Armagel , a Dúlást megjárt Uwel lovag – Errn – fia, aki az atyja által rá kirótt ösvényen járva maga is a Bosszú Istenének lovagjává vállik. Jó lovag, erős támasza egyházának, de egy végzetesnek tűnő félreértés következtében olyan emberen hajtja végre az isteni ítéletet, aki nem szolgált rá arra. Uwel elfordul tőle, de ő rendületlenül keresi az okokat és megpróbálja visszanyerni istene kegyét. Közben kibontakozik előttünk gyermekkorának megpróbáltatásai, kamaszkora.

A következő részben kiderül számára, hogy egy olyan hatalom rángatta bele végzetes tettébe, amelynek a Pyarroni államközösség fedhetetlennek tartott tagjai is részesei. Fejebbvalójának ellenszegülve, istene hatalmával támogatva útnak indul, hogy a jogos bosszút beteljesíthesse, de szinte lehetetlen küldetése.

A regény harmadik részében kibontakozik a történet, helyére kerülnek a dolgok, aminek kifejezetten tudtam örülni, mert végre egy olyan kerek, egész regényt tudtam olvasni, ami azon felül, hogy végre Pyarronban játszódik, nem csak egymásra dobált novellák csokra, amelyeknek általában elég vegyes a minősége). Ráadásul olyan szegletét mutatja be a pyarroni vallásnak, amely eddig elég elhanyagolható mennyiségben jelent meg a regényekben/novellákban.

Összességében végül, egy 7 pontot adnék rá egy tízes skálán. Olvasható, szórakoztató regény volt.

Continue reading ‘Eric van Dien: Uwel nevében’

J. K. Rowling: Harry Potter és a Halál Ereklyéi

harry_potter.JPG A Harry Potter és a Halál Ereklyéi minden tekintetben hozta azt, amit egy hét részt megélt regényfolyamtól vártam.

Emlékszem, anno még valamikor 2000 környékén meglepve kérdeztem rá Hurricane barátomtól, hogy mi az ördögért olvas egy gyerekregényt. A válasz szinte magától értetődő volt: “Mert jó.”

Aztán, miután sikerült leküzdenem magamban azokat a prekoncepciókat, miszerint egy gyerekregény – pláne amit ennyire hypeolnak – csak szar lehet, elkértem a fent megnevezett barátomtól az első részt, hogy miután elolvastam tényekkel is alá tudjam támasztani, miért is utálom én Harry Pottert. Igazából az első pár oldal után tudtam, hogy ezt a sztorit bizony bebuktam, függő lettem. Harry Potter-függő.

Ahogy teltek az évek és a regényekben megismert főszereplő egyre idősebb lett a történet is elnyert egy sokkal komolyabb, sokkal érettebb hangulatot. Együtt nőhettünk fel Harry Potterrel, aki bár majd 10 évvel volt fiatalabb mint én, mikor elkezdtem a regényeket olvasni, mégis nagyon könnyen szerethető kiskópévé vált a szememben. Hisz, ki ne álmodott volna arról, hogy a szürke hétköznapok nyomora után egy este, épp a tizenegyediken, bekopog egy félóriás az ajtaján és azt mondja neki, hogy ő biza’ varázsló és ezentúl nem egy átlagos iskolában fog tanulni, hanem egy hatalmas, varázslatokkal teli kastélyban, Roxfortban.

Persze, az első találkozás óta nagyon sok dolog kiderült erről a varázslatos világról és a hetedik regényben – amely egyben az utolsó tanévet is jelentené – Harrynek és barátainak meg kell végül küzdenie a retteget nagy ellenféllel, Voldemorttal.

Rowlingról nagyon sok mindent el lehet mondani, de egy valamint szerintem nagyon fontos kiemelni: olyan új meséket porolt le és épített be a Harry Potter monda-körbe, amelyek ma is értéket képviselnek és fontos részei az életnek. Valamint, nagyon sok gyereknek visszaadta az olvasás élményét, amit már kezdtek elfelejteni a mai világ videós-dvds-tévés felnövő korosztályai. Talán más is olvasni fognak, akik életükben csak a tévét nézték és Harry Pottert olvastak. Talán.

A Halál Ereklyéi felépítésében hű marad az előző hat regényhez. Harry jellemfejlődőse nyomon követhető abban, ahogy az egyre kamaszodó fiú megéli találkozását a szerelemmel, a lemondással, az önfeláldozással.

Most pedig jöjjön a maga a történet:

Continue reading ‘J. K. Rowling: Harry Potter és a Halál Ereklyéi’

Laurell K. Hamilton: A nevető holttest

Laurell K. Hamilton: A nevető holttestA könyv azért került a kezembe, mert anno megrendelték, de aztán visszamondták, mert csak később tudták volna megkapni. Valamiért jó darabig el is került, pedig alapvetően szeretem a vámpíros történeteket, de Anita Blake kalandjai valamiért nem jöttek be nekem.

A Nevető holttest a második regény az Anita Blake-sorozatban, melynek az az alapmotívuma, hogy a főszereplő leányzó képes feltámasztani a halottakat. A  könyv egy alternatív földi valóságban játszódik, ahol a természetfeletti már nem olyan misztikus, mesébe illő csacskaság. Ahogy évtizedekkel korábban még csak gyermekmesék főszereplői lehettek a vámpírok és az élőhalottak, a regény jelenében már természetesen dolog a vámpírizmus és a halott rokonok feltámasztása, ha kíváncsiak vagyunk ki kapja a lácos-toronyórát és a bélyeggyűjteményt, amit az elhunyt nem említett meg a végrendeletében.

Anita Blakeről az is kiderül, hogy amellett, hogy egy trendi csajszi, még különlegesen tehetséges is választott hivatásában (halottak feltámasztása, a törvények ellen vétő vámpírok karó általi leszúrása), hanem még a rendőrség speciális ügyosztályának (vámpírok és egyéb természetfeletti lények) is tanácsadója.

Az első pár jelenetben megkapjuk a történet fő irányvonalát: egy dúsgazdag milliomos fel akarja támasztani a sok száz éve halott rokonát, de Anita nem akarja elvállalni, amiért meg is fenyegetik. Mindeközben, a rendőrség egy különösen brutális zombigyilkosság nyomában kezd el kutatni, amelynek szálai az egyik legrettegettebb vudu-papnőhöz vezetnek, aki szintén be akarja hálózni Anitát. Természetesen Anita ódzkodik a fekete-mágiától és ezzel egy újabb nagyhatalmú ellenségre tesz szert. Mindeközben a város vámpírhercege folyamatosan ostromolja “szerelmével”.

Nagyon sokat nem akarok elárulni a történetből, de a folytatások tényéből sejthető, hogy Anita végülis felgöngyölíti a szállakat és éli tovább nem mindennapi életét.

Igazából azoknak mégiscsak tudnám ajánlani a regényt, akik odavannak a belevaló, odamondogatós, női főszereplős, vámpíros történetekért rajonganak. Én, ha ilyesmit akarok olvasni, inkább Goldenlane-től olvasok valamit, akinek ugyancsak sablonosak a karakterei (minden nő megfelel a fenti kritériumnak) és a humora is jobban tetszik. Ettől függetlenül könnyen lehet, hogy a hiba az én készülékemben van.

Kleinheincz Csilla: Ólomerdő

Kleinheincz Csilla: ÓlomerdőCsilla egy régebbi személyes ismeretségem, ígyhát megint különleges érzés fogott el, ahogy kézbe fogtam a könyvét. Legutóbb a “Város a két fül között” nagyon tetszett, és állíthatom, az Ólomerdő bőven túltesz még azon is.

A könyv egy kislány kalandja a Rengetegben, ami a mi világunk és Tündérország határmezsgyéje. Itt terül el az Ólomerdő, meg a Réz erdő, Ezüst erdő.. megpendít ez egy húrt? Bennem igen, kiskoromban nagyon sok népmesét olvastam. Érezhetően Csilla is, aki fogta a történeteket, és addig hajlítgatta, míg a végén kialakult egy könyv, amit ő írt. Vagy, ahogy az utószóban írja, a szereplők íratták meg vele az ő történetüket – és el is hiszem, hogy így érzi, hiszen a mese íve és komplexitása valóban hihetetlen.

Nem véletlenül használtam a mese szót. A főszereplő kora, a tündérszereplők, és persze hogy a végén minden keserédesen-jól sül el – legalábbis a lovagot megtalálja a lány – egyfajta mesehangulatot teremtenek. Újraéljük gyermekkorunk poros nyarait, amikor összeszorult gyomorral mentünk fel a padlás ismeretlenjébe, hogy kincsek után kutassunk, és amikor még élveztük az iskolát és üzeneteket küldtünk egymásnak a pad alatt. De nem gyerekmese ez, elgondolkoztat és kicsit szomorúvá tesz, hogy felnőttek lettünk és elvesztettük a varázslatot.

Csilla nem vesztette el. Fekete-fehér szavak varázslatával bűvöl el bennünket. Ha pedig már így visszaringatott elszivárgott gyermekkorunk emlékei közé, akkor engedtessék meg nekem, hogy azt mondjam: Gyerekek, ez kötelező olvasmány. Jövő hétre olvassa el mindenki!

Susanna Clarke: A Hollókirály

“Két mágus jelenik meg Angilában,
Az első féli hatalmam; a második látni vágy engem”

Susanna Clarke: Jonathan Strange & Mr. Norrell című könyve itthon A Hollókirály címet kapta és az Agave kiadó gondozásában jelent meg itthon 2006 végén.

Kézbe véve rögtön látszik, hogy nem egy akármilyen könyvről van szó. Sugallja ezt, hogy majd a majd 800 oldalas regény elején jópár oldalon keresztül a külföldi újságok és folyóiratok méltató szavait lehet olvasni és az első regényes írónő könyve jópár neves díjat elnyert 2005-ben. Többek között A Legjobb Regénynek járó Hugo-díjat, A Legjobb Regénynek járó World Fantasy-díjat és még hosszan sorolhatnám.

Hollókirály - magyar borító

Continue reading ‘Susanna Clarke: A Hollókirály’