Archive for the 'sci-fi' Category

Stanislaw Lem: A kudarc

Stanislaw Lem: A kudarc (angol kiadás, borító)Mindig is szerettem Stanislaw Lem írásait. Már 15 éves korom óta lenyűgözött gondolkodásmódja, kristálytiszta logikája és az, hogy VALÓDI sci-fi-t írt! El mert rugaszkodni a kliséktől. Az ő elképzelt világaiban a kultúrát, a technológiát és társadalmat nem csak antropomorfizált lény alkothatott. Írásainak jó részében a bonyodalom éppen ebből ered. Hiszen az embernek előítéletei vannak azzal kapcsolatban, hogy az előbb felsorolt dolgokhoz mi szükséges, pl. végtagok, fej. Lem történeteiben ez nem mindig van így.

Műveiben gyakran filozófiai mélységekbe ereszkedik, amint az ember gondolkodásmódjáról, megismerésének határairól és korlátairól elmélkedik. Íróként H.G. Wells-el említik egy magasságban.

A történet a főhős kalandos előéletével indul sok évtizeddel a cselekmény előtt. Az emberiség talál egy bolygót a messzi világűrben, melyet egy másik, technológiailag fejlett, faj népesít be. Az előzetes kommunikáció lehetetlen, a döntés egyértelmű: közvetlen kapcsolatfelvétel. A megfelelő technika kifejlesztése, megépítése és a jó pillanat kivárása után az akció megindul. Maroknyi embercsoport indul az ismeretlen felé és úgy gondolják mindenre fel vannak készülve, nagy meglepetés nem érheti őket. Azonban amikor odaérnek, egy olyan méretű hidegháborús helyzetbe csöppennek bele, amit ember felfogni nem képes, ráadásul egyik fél sem akarja meghallani a megérkező emberek üdvözletét. Elképedve állnak a dolog előtt főhőseink, de mese nincs: annyi energia befektetése után nem lehet csak úgy hazamenni, hogy nem fogadták a köszöntést! A kapcsolatfelvételnek sikerülnie kell, bármi legyen is az ára.

Tehát adott egy igen bonyolult helyzet, amibe a technológiailag sokkal fejlettebb embercsoport belecsöppen. És hogy a könyv címe miért A Kudarc? Ehhez el kell olvasni!

Nem könnyű olvasmány, viszont mindenkinek tudom ajánlani, aki igazán jó sci-fi-t akar olvasni és fogékony a rendhagyó gondolkodású ember tudományos fejtegetésére és a filozófiára.

Richard Matheson: I am Legend

I am Legend Megint egy könyv, amiből filmet készítettek. Valójában, ez a könyv egy novellagyűjtemény, amiben az I am Legend egy kisregény. Én alapvetően erről fogok írni.

Először is, én meglepődtem, milyen régi valójában ez a történet. 1976-ban indul, ez a történet megírásának idején távoli jövőnek számított. 1954-ben írta meg ugyanis Richard Matheson. Ehhez képest a sztori – alternatív jövő – sokkal inkább egy mai science fiction könyvbe illik.

A történet dióhéjban: Az USA megnyerte a hidegháborút. Az atomcsapásoknak köszönhetően rendszeresek a porviharok, de úgy tűnik, lassan minden visszatér a régi kerékvágásba, amikor egyszercsak egy különös betegség üti fel a fejét. Gyorsan terjed és 100%-ban halálos, csakhogy a halottak nem maradnak halottak, hanem pár nap múlva visszajönnek.

Nem lövök le vele nagy poént, ha kimondom, hogy a vámpirizmusról van szó, amire Robert Neville, a könyv főhőse, immunis. Ennek oka később egyébként ki is derül a könyvben. Neville egy tudós alaposságával vizsgálja a vámpírokat, kiműveli magát biológiából, kémiából, ám mindeközben a mindennapi életét is megpróbálja élni, ételt szerez, fokhagymát termel, karbantartja a generátorát, és megpróbál társakra lelni.

Egészében véve ez egy nagyon különleges kisregény. Az író érezhetően sokat gondolkozott azon, hogyan lehetne a vámpirizmust a modern tudomány eszközeivel megmagyarázni, és a főhőshöz hasonlóan kiművelte magát a témákban, amiről ír. Ugyanakkor, ami sokkal fontosabb, az a történet emberi, érzelmi szála, ami legalább olyan alapossággal lett kigondolva, mint a fentiek, és még a könyv csattanója is ült. Elcsépelt frázis, ezúttal mégis ideillőnek érzem azt mondani, hogy ez a regény bizony megelőzte a korát, és most – több, mint 50 évvel később – még mindig van mondanivalója.

A filmet – még – nem láttam, így nem tudom összehasonlítani a mélységét és a mondanivalóját azzal, ami a könyvben van. Mindazonáltal, papíron ajánlom mindazoknak, akik szeretnek elgondolkoztató, mély mondanivalójú science fiction-t olvasni.

Richard Morgan: Valós halál (Altered Carbon)

Richard Morgan: Valós halálRégebben nem szeretem sem a sci-fit és a hagyományos krimi-regényeket. Valamiért azonban, amikor kezembe került Richard Morgan Valós halál című regénye teljesen felül kellett bírálni a régi prekoncepcióimat.

Az érdekes nevű főszereplő – Takeshi Kovacs – a 25. század egyik távoli perembolygóján, Harlan világán éli a kiszolgált zsoldosok törvénykerülő életét. Az első pár oldalon, ahogy azt illik, társnőjével együtt le is puffantják, de a hagyományos regényekkel ellentétben, a történet csak most kezdődik. Az elmúlt évszázadok fejlődése nyomán az ismert univerzumot megismerve az ember benépesítette a terraformált bolygókat (Harlan világát épp japán telepesek vezetésével szláv népcsoportokkal – innen a főszereplő neve) és olyan technikai szintre fejlesztették az orvostudományt, amikor már nem kell amiatt aggódnia valakinek, ha véletlenül (betegség, baleset, gyilkosság) meghal, mert egész egyszerűen az agytörzsbe épített tudattokját átültetik egy másik testbe. Szerencséje van, ha nem egy elhasznált, drogos testébe, akinek a tudattokját 100 évre tárolóba rakták valamilyen bűncselekmény miatt.  

Takeshire is ez várt, mígnem egy dúsgazdag milliomos a Földről, a hóna alá nem nyúl, hogy göngyölítse fel az öngyilkosságának körülményeit. Jó sci-fihez mérten olyan kérdéseket boncolgat, mint pl. hogy vajon mi vesz rá egy milliárdos matuzsálemet, hogy öngyilkos legyen, ha tudja, hogy klónok várják, hogy tudattokját átültessék beléjük? Vajon mennyire tartós egy házasság még háromszáz év után? Anélkül, hogy további fontos részeket mondanék el a történetből, annyit még elárulhatok, hogy a felnőtteknek szánt sci-fi nem várt fordulatai bőven tartogatnak azért meglepetéseket.

A regény remekül keveri a hagyományos sci-fi elemeket a ’20-30-as évek noir detektívregényeinek hangulatával. Az egyre bonyolódó krimi-szál és a modern technika egyvelege olyan különleges hangulatot nyújt, amit eddig igazából semmilyen más regényélményemben sem fedeztem még fel. Nem is csodálkozom, hogy azóta háromrészesre duzzadt a Takeshi Kovacs története és megvették a regény(ek) megfilmesítési jogát.

Joe Haldeman: Örök Háború

Joe Haldeman: Örök HáborúHát igen. Ez a könyv sem mai gyerek. Mintegy véletlenül, egy beszélgetés folyományaként kaptam kölcsön, és két nap alatt ki is végeztem.

A sztori a tipikus régivágású science fiction egyik jeles képviselője: az emberiség kirajzik az űrbe, találkozik egy idegen fajjal, majd háborúba keveredik. Egyes szám első személyben íródott, egy William nevű közlegény sorsát követjük végig a háború folyamán, aki a legelső besorozott alakulatban van, majd a trükkös idődilatációs csúszásoknak köszönhetően az háború mintegy ezer évén keresztülbotladozik. A civilizációba ezalatt háromszor jut vissza (ha jól emlékszem), és ilyenkor egyre inkább elhűlten figyeli, milyen változásokon ment keresztül a társadalom, amíg ő távol volt.

Az író egy vietnami veterán, aki ezzel a könyvével párhuzamot von azzal a háborúval, kiemelve annak értelmetlenségét. Érdemes kiemelni például azt, hogy a végén William már őrnagyi rangban van, és nem azért, mert olyan sok harci tapasztalata lenne – valami három bevetésen volt összesen – hanem pusztán a háborúban eltöltött évei alapján. Mindez azonban meglehetősen szórakoztató, helyenként kifejezetten vicces, máskor komoly vagy tudományos.

Ajánlom azoknak, akik szeretik a régi típusú sci-fi-t, és szeretnek gondolkozni. Ez a könyv megfelelő táptalaj hozzá.

Philip Messier: A Kalózvadász (Elshaan III.)

A Kalózvadász logo

Mielőtt hirtelen egy nagyon mély és roppant felesleges, idegesítő értekezésbe bonyolódnék elmondom, hogy Vagabondnak köszönhetem, hogy a kezembe került az a sorozat, aminek a folytatását már most is várom. Természetesen, innentől az Ő felelősége, hogy ilyesmikról kell olvasnotok, hisz tudjuk ha nem létezik az a hipotetikus lepke a japán partoknál, nem lesz is lesz hurrikán LA-ban. Tehát a Kalózvadász:
Philip Messier harmadik kötete sokkal kecsesebb (értsd: vékonyabb) lett, mint az előző két, jópár évvel ezelőtt kiadott előzmény. A ciklus egy fiatal tyron helf, bizonyos Siljagen, kalandjait mutatja be, aki nem mellesleg elsőrangú tanelaan. (Ugye, hogy így semmi értelme és egy kukkot sem érteni belőle?)
A lényeg viszont azt, hogy ez a távoli jövőben játszódó történet kellemes keveri a hagyományos sci-fi-elemeket a fantasyval, aminek a végeredménye egy rengeteg műszóval kevert, de érdekes, izgalmas olvasmány.

Continue reading ‘Philip Messier: A Kalózvadász (Elshaan III.)’

László Zoltán: A Keringés

Keringés

 

A könyv igazi science fiction, abból is a modernebb változat. Az írás stílusában engem Gaiman-re emlékeztet. Bár mások Gibson-hoz hasonlították a stílusát, Zoli szerintem sokkal alaposabban, részletesebben ír le mindent. Így vagy úgy, a könyv végén nincs olyan érzésünk, hogy inkább csak sejtjük, mintsem értenénk a történetet. Külön plusz pont, hogy az én időbeosztásommal is lehet olvasni, azaz ha csak öt percem jut rá, akkor is kézbe veszem, és érteni fogom.

Ami legelőször megfogott, az a könyv hihetősége. Korunk problémái és trendjei zseniális alapossággal lettek továbbgondolva és beillesztve ebbe a világba. Szinte hihetetlen belegondolni, hogy pont ezen a héten beszélgettem a globális felmelegedés miatt hamarosan bekövetkezhető katasztrófákról a bátyámmal, majd a hét végén olvasok egy könyvet, ahol az embereknek ez nem valami távoli probléma, hanem egy olyan fenyegetés, ami az egész emberiséget a kihalás szélére sodorhatná.

Olvasás közben a következő történetek jutottak eszembe: A Stargate, a Nagate, az Időjárőr Paul Anderson-tól, Lemtől a Legyőzhetetlen, Gibsontól az Idoru és az All Tomorrow’s Parties. Ez persze nem azt jelenti, hogy a könyv másolat vagy fércmunka lenne, épp ellenkezőleg: A kidolgozottsága és a koherens világképe a nagyok közé emeli. Az egyetlen általam felfedezett hibája ugyanitt gyökerezik: túl rövid. A sztori három szálon folyik, és ezen szálak közül egyedül Baran szálát érzem kielégítően részletesnek, Nina és Emily története egy kicsit túl egyszerű. Szívesen olvastam volna még erről a nagyon különleges világról többet és még többet – remélem, lesz folytatás.

Ez az utolsó félmondat talán a konklúzió is lehetne: Remélem, hogy lesz Keringés 2. Túl sok potenciál van még ebben a világban ahhoz, hogy ne aknázzák ki.

ps. A szerző a blogján írta, hogy nincs még a középhosszútávú tervekben sem a folytatás. Kár.