Ki gondolná, hogy az olvasás több, mint az a tudás, amivel megértjük a szavak és a mondatok jelentését? Eco célja ezzel a könyvvel az volt, hogy megtanítson bennünket olvasni a szó átvitt értelmében, mintha csak a “Ne csak nézz, láss is” szólás mintájára alkotna egy “Ne csak olvass, érts is”-t.
Hat séta, hat tanulmány, amelyek elszeparáltan, mégis összefüggően, egy előadássorozat darabjaiként illeszkednek össze egy könyvben. Szó esik az idővonalak követéséről, a szereplők, a narráció és az író elválasztásáról, az időzítésről és a halogatásról, mindezt gyönyörűen illusztrálva több, jól ismert könyvből merített példával.
Amikor először olvastam – olyan 16-17 éves koromban – teljesen lenyűgözött ez a könyv. Később másodjára, harmadjára is elolvastam, és szépen leülepedtek a gondolatok. Most, legutóbbi olvasásra meg kellett állapítanom, hogy már nem találok benne nagy igazságokat, hiányzik az a reveláció, ami a korábbi olvasásoknál még megvolt. Megértem végre arra, hogy olvassak.
Jogos a kérdés, hogy egy ilyen könyv nem rontja-e el az olvasás élményét? De, ha rossz könyvet olvasunk ilyen tudás birtokában, azt nem fogjuk élvezni, mert látjuk a hibáit. Én azonban úgy gondolom, az élvezetet tekintve nincs lényeges különbség aközött, ha csak érzem, hogy rossz a könyv, vagy rá is tudok mutatni, hogy mi a hibája. Ugyanakkor egy jó könyv esetén azt is meg tudom mondani, miért jó, miért érzem, hogy a pörgős jelenet pörög, míg a lassú jelenet szinte képkockánként, aprólékosan cizellált finomsággal jelenik meg, mint amikor lelassítják a filmet egy fontos jelenetnél. Egyszóval, nem kell félni attól, hogy a technikák ismerete miatt nem élveznénk annyira az olvasást a továbbiakban.
Azoknak ajánlom ezt a könyvet, akik szeretnének tudatosabban, hozzáértőbben olvasni, vagy azt tervezgetik, hogy könyvet írnak. Emellett persze Eco élvezetes előadásmódja miatt azok is jó szórakozásra számíthatnak, akik egyik csoportba sem tartoznak.
Legutóbbi hozzászólások