Gardens of the Moon

Ismered azt az érzést, amikor megveszel – esetleg elkezdesz olvasni – egy érdekesnek tűnő könyvet, amiről kiderül, hogy egy sorozat sokadik része? Pontosan így jártam ezzel a sorozattal, egész pontosan a hatodik részével, aminek Bonehunters az eredeti címe. Ha már így jártam, megrendeltem az első részt, és kíváncsian nekiláttam, hogy kiderüljön, milyen sorozat is ez tulajdonképpen..

.. majd az első elolvasása után szép sorban a többit is megvettem. Most éppen a negyedik rész utolsó lapjait olvasom, de az ötödik, hatodik rész is már ott várakozik a polcon. Lebilincselő, rengeteg különleges ötletre, és érdekes karakterekre épített történetekről van szó, ahol egy-egy szereplő története, jelleme csak akkor bontakozik ki előttünk teljes egészében, ha már több részt is elolvastunk.

Tudtommal ennek a könyvnek nincsen magyar fordítása, amit egyrészt megértek, a lentebb vázolt okok miatt, ugyanakkor sajnálatosnak tartom, hiszen így angolul nem olyan jól tudó honfitársaim kimaradnak egy élményből. Hogy miért érthető, hogy nincs lefordítva? Leginkább azon ok miatt, hogy a második-harmadik résztől a könyvek már meghaladják az ezer oldalt – darabonként. Én már évek óta szinte csak angolul olvasok, a nyelvezet és a puszta terjedelem mégis arra kényszerített, hogy néha szünetet tartsak és más könyveket is olvassak. Aztán a kis kitérő után visszatértem megint..

A könyvek meglehetősen terjedelmesek, de angolul kevésbé tudó honfitársaim szerencséjére VAN magyar fordítás. Steven Erikson könyveit kell keresni a boltokban illetve az interneten, és remélhetőleg lesz is elég találat.

Miről is szól ez az egész? A leírás többi részéből kiderül.

Van egy világ, amelynek a történelme több százezer évben mérhető. Egy világ, ahol semmit nem fogsz ismerősnek találni, sem a fajokat, sem a mágiát, sem az isteneket – csak az emberi jellemeket. A történet középpontja néhány katona – ámbátor azt is mondhatnám, hogy a történetek középpontja, hiszen a cselekmény több, egymástól szinte teljesen független szálon halad. Ezeknek a katonáknak a megpróbáltatásait ismerjük meg, amiket az egymással titkon vagy nyíltan háborúzó emberek, varázslók, istenek és egyéb felek intrikái és hadmozdulatai magukkal ragadják őket.

A könyveket olvasva lassan megértettem a mágia szabályait, fajtáit, az istenek létének érdekes aspektusait. Teljesen lenyűgözött, milyen összetett rendszert sikerült az írónak megalkotnia. Annak az írónak, aki egyébként egy kanadai archeológus eredeti elfoglaltságát tekintve. Valahol ez talán ki is derül a történetekből, mert olyan történelmi hátteret alkotott az író a világhoz, ami részletességében és összefüggéseiben egyedülálló a fantasy irodalom világában. Emiatt nem is ajánlom azoknak, akik sekély, könnyű olvasmányra vágynak, mert ez nem az.

Na de akkor kinek? Annak, akinek

- van kedve gondolkozni

- elegendő az angoltudása egy ekkora kihíváshoz

- rengeteg ideje van

A fentiek közül mindegyiknek teljesülnie kell. Aki ezzel együtt belevágna, vagy még nem tud dönteni, kiindulási pontnak a wikipédiát ajánlom: Malazan Book of the Fallen

ps: nem, nem adom kölcsön

A Dúlást (kráni és nomád hordák elözönlötték a pyarroni államszövetség országait és porrá rombolták amit találtak) követő évtizedekben új város kezdi kinőni magát a semmiből. Az embernépek vallási központja ugyan nem ugyanott, ahol Ó-Pyarron, kezd kinőni a földből, hogy újra központi csillaga legyen a hitnek és az eszmének. Folyamatosan épül, fejlődik, de  természetesen ezzel párhuzamosan megjelennek benne a gondok. A fényesre csiszolt alma belülről talán nem is olyan egészséges, mint amilyennek látszódni akar.

A kötetben helyet kap 9 novella, melyek azért elég vegyes képet mutatnak. Igazából néhányon teljesen érezhető volt, hogy csak lebegett a város fölött, szinte bárhol máshol is játszódhatott volna. Ilyen pl Csigás Gábor: Belülről rág című novellája, ami csak annyiban kapcsolódik Pyarronhoz, hogy egy előző novella szereplőit mozgatja tovább. Természetesen lehet, hogy az én készülékemben van a hiba, de egy valamivel jobban kapcsolódó történetet szívesebben láttam volna tőle is. Bár, az összkép vegyes, mindenképp dícséretes, hogy az írók lassan kezdik felismerni Ynev déli tájékait is, köztük Pyarront, mert még mindig elég kevés történetet olvashattunk innen.

Ha a teljes kötetet kellene értékelnem, egy tizes skálán 5 pontot adnék rá.

Fülszöveg:

Bár Dúlás emléke még elevenen él a Pyarroni Államszövetség lakóiban, az összetört ország romjaiból új fővárost építenek maguknak: Új-Pyarront. Az itt élők azonban nem tudják úgy maguk mögött hagyni múltjukat, mint a porig égett Szent Város feldúlt utcáit. Veteránok, papok és diplomaták keresik a boldogulásuk útját, próbálják visszaszerezni országuk régi dicsőségét, míg másokban fölébred a kétely, és a Gömbszentély fényétől elfordulva az árnyak közt keresik a választ kérdéseikre.

Az antológiában John J. Sherwood, Jan van den Boomen és társaik tárják föl a várost, ahol a múlt és a jövő találkozik: Új-Pyarront.

Malcolm J. Hunt: Ellenségem ellensége
John J. Sherwood: Zarándoklat
Indira Myles: Sólyom és lótusz
Csaba Tamás: Hadtáp
Csigás Gábor: Belülrõl rág
Süle György: Lovas
Jan van den Boomen: Istenek és emberek
Süle György: Rokon lelkek
Malcolm J. Hunt: Tárgyalások

ISBN: 9789639890046
Ár: 2490 Ft
344 oldal

Alidax jelenlegi úrnője újra össze szeretné állítani a láncot és fogadást köt szeretőjével, a gátlástalan elfvadásszal. A fogadás értelmében, ha az elfvadász győz, feleségül kell hozzá mennie a boszorkányúrnőnek, amennyiben a boszorkány szerez több gyöngyöt, bármit megtehet a férfival, amit csak akar.

Ahogyan feljebb írtam, a novellák elég vegyes képet mutatnak. Jók és kevésbé jók váltogatják egymást, de az egyértelműen látszódik, hogy a szerkesztő alapos munkát végzett és megpróbálta az összes logikai bukfencet/ellentmondást kigyomlálni a szövegből. Összességében nézve egy elég jól összeválogatott novellafüzért kaptam, amelynek fényét az emeli, hogy a régi nagy nevek (Jan van den Boomen, Renier) mellett az új generáció tehetséges írói is megcsillantják tudásukat (Indyra Miles, Sherwood).

M.A.G.U.S. regényt olvasni olyannak, aki abszolút kezdő a fantasy-olvasás terén csak félve ajánlanék, mert a rengeteg idegen honosított kifejezés és név könnyen átláthatatlan dzsungellé nőheti ki magát, ami igencsak könnyen elveheti az ember kedvét az olvasástól. Könnyebbséget talán csak a bőséges szómagyarázat és kiegészítő leírások jelentenek, amelyek ebben a könyvben is helyet kapnak.

Összességében, a novelláskötetre 6  pontot adnék, az elérhető maximumból, de várom a folytatást!

Fülszöveg:

Elég egy leánykéréssel felérő fogadás, hogy felborítsa a békét a Quiron-tengeren? Mit tesz Alidax úrnője, ha egy ereni elfvadász túljár az eszén?

A megújuló M.A.G.U.S. első gyűjteményes antológiája a Quironeia ezerarcú vidékére repíti az Olvasót: Liliath, a Kristálykirálynő udvarába, ahol a párviadal kezdetét veszi; Narvanba, ahol a karnevál után is van élet; a Majorátusba, ahol még Tharr papja is kénytelen megbarátkozni a köztársasággal. A Sinemosi Liga, Tanûra, a Pentád és Livina mind résztvevői a harcnak, mely a színfalak mögött folyik a bíborgyöngyökért, a tétje pedig nemcsak Alidax trónja, de Északfölde sorsa is lehet!
Raoul Renier szerkesztésében, vezérnovellái nyomdokán haladva Jan van den Boomen, John J. Sher­wood, Indira Myles, Mira Sandoval és Süle György gondoskodnak arról, hogy Enika Gwon legendái új életre keljenek.

Tartalom

Raoul Renier: A fogadás (prológus)
John J. Sherwood: Farkas a ködben
Raoul Renier: Hívatlan vendég (első átkötés)
Süle György: Szülőföld
Raoul Renier: Vezeklés (második átkötés)
Jan van den Boomen: Bolond beszéd
Raoul Renier: Éjszaka, nesztelen lépteken (harmadik átkötés)
Raoul Renier: Az ószeres
Raoul Renier: Narvani meglepetés (negyedik átkötés)
Mira Sandoval: Csodára várva
Raoul Renier: Bizalom kérdése (ötödik átkötés)
Indira Myles: Bíbor és kék
Raoul Renier: Női dolgok (hatodik átkötés)
Raoul Renier: Az örökös (epilógus)

ISBN: 978 963 9679 81 8
Ár: 2490 Ft
Terjedelem: 400 oldal

Első ránézésre látszik, hogy azzal, hogy új kiadóhoz kerültek jogok (ez nem teljesen igaz, mert a Tuan is jelentethet meg regényeket) látszódik egy markáns design váltás, ami épp a kötetek külcsínében is jelentkezik . Az Uwel nevében egy komor hangulatú, de tiszta képet mutató borítót kapott, mely a könyvet olvasva, teljesen passzol a történethez.

A külcsín után pár szó a belbecsről is:

A regény három nagyobb fejezetre tagolódik. Az első részben kibontakozik előttünk Thell con Armagel , a Dúlást megjárt Uwel lovag – Errn – fia, aki az atyja által rá kirótt ösvényen járva maga is a Bosszú Istenének lovagjává vállik. Jó lovag, erős támasza egyházának, de egy végzetesnek tűnő félreértés következtében olyan emberen hajtja végre az isteni ítéletet, aki nem szolgált rá arra. Uwel elfordul tőle, de ő rendületlenül keresi az okokat és megpróbálja visszanyerni istene kegyét. Közben kibontakozik előttünk gyermekkorának megpróbáltatásai, kamaszkora.

A következő részben kiderül számára, hogy egy olyan hatalom rángatta bele végzetes tettébe, amelynek a Pyarroni államközösség fedhetetlennek tartott tagjai is részesei. Fejebbvalójának ellenszegülve, istene hatalmával támogatva útnak indul, hogy a jogos bosszút beteljesíthesse, de szinte lehetetlen küldetése.

A regény harmadik részében kibontakozik a történet, helyére kerülnek a dolgok, aminek kifejezetten tudtam örülni, mert végre egy olyan kerek, egész regényt tudtam olvasni, ami azon felül, hogy végre Pyarronban játszódik, nem csak egymásra dobált novellák csokra, amelyeknek általában elég vegyes a minősége). Ráadásul olyan szegletét mutatja be a pyarroni vallásnak, amely eddig elég elhanyagolható mennyiségben jelent meg a regényekben/novellákban.

Összességében végül, egy 7 pontot adnék rá egy tízes skálán. Olvasható, szórakoztató regény volt.

Fülszöveg

ISBN: 978 963 9890 07 7
Ár: 2490 Ft
Terjedelem: 336 oldal

A Dúlás vérzivatarában, az embernem legsötétebb óráján Uwel lovagja, Errn con Armagel súlyos döntésre kényszerül. Hogy egyetlen fiának esélyt adjon a menekülésre, hátat fordít a múltnak, megtagadja mindazt, amiért élt – és tudja, hogy vétkéért előbb-utóbb halállal kell lakolnia. A számára rendelt idő maradékát arra fordítja, hogy Thellből igaz embert és kemény harcost neveljen… a kráni invázió rémálmából ocsúdó Új-Pyarron intrikákkal és veszedelmekkel terhes világa azonban olyan kihívást tartogat az ifjú lovag számára, mely nem csupán karja, de hite erejét is kíméletlen próbára teszi. Eric van Dien sodró lendületű, váratlan fordulatokban bővelkedő regénye a pyarroni hétköznapok sűrűjébe vezet, és nem fél bepillantást engedni az égi fény városának homályos és dicstelen zugaiba sem.

Így definiálják szinte majd mindegyik könyves portálon François Lelord regényét.

A történetről dióhéjban: Volt egyszer egy Hector nevű fiatal pszichiáter, aki nem volt igazán elégedett magával… Miért? Mert rájön, hogy nem tudja, mi is a boldogság, és ez nemcsak orvosként, hanem magánemberként is zavarja. Ezért – ahogy az a nagykönyvben meg van írva – világ körüli útra indul, maga mögött hagyva praxisát, barátnőjét, addigi életét. Ha nem is járja be a földgolyót, de néhány távoli országban meglátogatja legkülönfélébb barátait, akiken keresztül érdekes emberekkel ismerkedik meg, különleges tájakat és kultúrákat lát, újabb és újabb szempontokat találva a boldogságkutatáshoz. Kalandjai során számot kell vetnie párkapcsolatával, szembe kell néznie régi barátai időközben megváltozott személyiségével, élethelyzetével, de elsősorban önmagával…

És kedves olvasó, az olvasás közben saját magunkkal is.

[„A boldogságot jól tönkre lehet tenni összehasonlítgatással…”]

Az egész kötetet áthatja a gyermeki vidámság – mégis valamiféle keserédes, szomorkás hangulat árad belőle. Minden egyes sorában magunkra ismerhetünk. Nem feltétlen abban, hogy Kínában kurvázunk, mint Hector, hogy szerzetesekhez mászkálunk, mint Hector, hogy elégedetlenek vagyunk folyamatosan magunkkal, mint Hector (de! ezért is!), hanem azért mert minden egyes sorával óriási leckét kapunk a boldogság valódi értelméről. Mi is a boldogság és a szeretet (kinek mi ugye…), mit jelent boldognak lenni.? Úgy Isten igazán!

[„Sokan mindig csak a jövőben tudják elképzelni a boldogságukat…”]

Az író szándékosan alkalmazva a gyermeki nyelvezetet, naivként beállítva főhősét (valószínüleg saját magát…), olyan fokon tudja ’Vele’ robbantani a súlyos boldogság- és bánat aknákat az ember agyában, hogy abba “belepusztulunk”– a szó jó és rossz értelmében egyaránt.

Oldalanként változik a helyzet – kinek-kinek, személytől függően. Milyen élmények, milyen tapasztalatok hatása alatt olvassa a könyvet.

Hiába azonban a bitter-sweet symphony, a végén, az utolsó lapot is áthajtva, nincs más egyszerűen, ami eszünkbe jut, csak egy: miért nem vagyunk mi is a boldogság nyomában?

Szívből ajánlom!

***

Ez a post meg azért, mert Sel. olyan régóta rágta a fülem egy rövid ajánlóért!

Emlékszem, anno még valamikor 2000 környékén meglepve kérdeztem rá Hurricane barátomtól, hogy mi az ördögért olvas egy gyerekregényt. A válasz szinte magától értetődő volt: “Mert jó.”

Aztán, miután sikerült leküzdenem magamban azokat a prekoncepciókat, miszerint egy gyerekregény – pláne amit ennyire hypeolnak – csak szar lehet, elkértem a fent megnevezett barátomtól az első részt, hogy miután elolvastam tényekkel is alá tudjam támasztani, miért is utálom én Harry Pottert. Igazából az első pár oldal után tudtam, hogy ezt a sztorit bizony bebuktam, függő lettem. Harry Potter-függő.

Ahogy teltek az évek és a regényekben megismert főszereplő egyre idősebb lett a történet is elnyert egy sokkal komolyabb, sokkal érettebb hangulatot. Együtt nőhettünk fel Harry Potterrel, aki bár majd 10 évvel volt fiatalabb mint én, mikor elkezdtem a regényeket olvasni, mégis nagyon könnyen szerethető kiskópévé vált a szememben. Hisz, ki ne álmodott volna arról, hogy a szürke hétköznapok nyomora után egy este, épp a tizenegyediken, bekopog egy félóriás az ajtaján és azt mondja neki, hogy ő biza’ varázsló és ezentúl nem egy átlagos iskolában fog tanulni, hanem egy hatalmas, varázslatokkal teli kastélyban, Roxfortban.

Persze, az első találkozás óta nagyon sok dolog kiderült erről a varázslatos világról és a hetedik regényben – amely egyben az utolsó tanévet is jelentené – Harrynek és barátainak meg kell végül küzdenie a retteget nagy ellenféllel, Voldemorttal.

Rowlingról nagyon sok mindent el lehet mondani, de egy valamint szerintem nagyon fontos kiemelni: olyan új meséket porolt le és épített be a Harry Potter monda-körbe, amelyek ma is értéket képviselnek és fontos részei az életnek. Valamint, nagyon sok gyereknek visszaadta az olvasás élményét, amit már kezdtek elfelejteni a mai világ videós-dvds-tévés felnövő korosztályai. Talán más is olvasni fognak, akik életükben csak a tévét nézték és Harry Pottert olvastak. Talán.

A Halál Ereklyéi felépítésében hű marad az előző hat regényhez. Harry jellemfejlődőse nyomon követhető abban, ahogy az egyre kamaszodó fiú megéli találkozását a szerelemmel, a lemondással, az önfeláldozással.

Most pedig jöjjön a maga a történet:

FIGYELEM! A következő pár sorban leírom nagy vonalakban a történetet. Aki nem akarja elrontani magának az olvasás és felfedezés élményét, ne olvassa tovább!

A Halál Ereklyéi pár hónappal a Félvér Herceg után kezdődik, nem szakítva meg a jó Rowlingos hagyományokat. A hetedik évet szánt szándékkal kihagyni szándékozó Harry, Herminone és Ron társaságában, arra készül, hogy Ron bátyjának esküvője után elinduljanak és elpusztítsák Voldemort megmaradt hoxcruxait (lelkének egy tárgyba kiszakított darabja, amely segítségével akár a halálból is vissza tudna térni). A mágus-társadalom eközben gyászolja Roxfort igazgatóját, a valaha élt legnagyobb mágusok egyikét, Dumledoret, aki még halála előtt megbízta Harryéket ezzel a vészterhes feladattal (hoxcruxok elpusztítása).

Időközben azért a Sötét Nagyurat sem tétlenkedik. Folyamatos ármánykodása és cselei után szinte a teljes mágus-elitet lecseréli a minisztériumban és saját halálfalóit ülteti a fontosabb székekbe, ezzel elkezdve a sárvérűek és a velük szimpatizálók üldözését. Harryék közben megismerik Dumbledore múltjának néhány olyan szeletét, amely teljesen elbizonytalanítja az egyébként is kétségek között őrlődő Harryt a célokról és más irányba tereli barátait. Elkezdenek kutatni a Halál Ereklyéi után, amivel állítólag uralkodni lehet a Halál fölött. Fokozatosan rájönnek, hogy Dumledore milyen jeleket hagyott a számukra és egyre közelebb kerülnek a megoldáshoz is, amikor Harrynek döntenie kell arról, hogy melyik irányba mennek tovább: a hoxcruxok elpusztítása vagy a Halál Ereklyéinek felkutatása közül kell választaniuk.
Miután Voldemortnak sokadik alkalommal sem sikerült legyőznie a szinte még gyerek Harryt, arra kezd gyanakodni, hogy valami nem stimmel a közös magú pálcájával és elkezdi felkutatni a pálcák urát, ami történetesen a Halál Ereklyéinek egy darabja. Miután sikeresen megszerezi a pálcát már nyílt támadást indít a Harry-szimpatizáns erőkkel szemben, amely Roxfort falai alatt csúcsosodik ki.
Harryék tábora egyre nő, sok a szimpatizáns, de a harcok hevessége óhatatlanul hozza magával, hogy a kedvelt mellékszereplők közül jó pár sajnos szomorú véget ér. Olyan fontos, meghatározó személyeik is, akik bizony sok olvasónak a kedvencei lehetettek. Röviden szólva: hullanak a szereplők, mint a legyek. Szerencsére a Halálfalók között is arat a halál, de a jó oldal veszteségei nagyon súlyosak.

A történet végét nem szeretném elárulni a leírásban, de szeretnék mindenkit megnyugtatni, hogy jó véget ért a történet!

A könyv hangulata azonnal magával ragadott. A pergő nyelvezet egyenesen hozzám szólt. A varázslatot fokozta, hogy olyan helyszínek elevenedtek meg a lapokon, ahová bármikor szívesen ellátogatnék, és olyan korszakok, melyekben fénykoromat élhettem volna. Perui városrészek, tengerpartok, Párizs szerelmetes utcái, bárjai, a londoni hippik világa, a japán éjszaka különös találkaházai, Madrid egyik babiloni sokféleséget tükröző negyede. Nincs üresjárat, hősünk és élete állandó mozgásban van. De bármily egzotikus helyszínen is járjon, élete folyása mindig Párizsba vezet vissza.

A főhőst, Ricardo Somocurciot perui kamaszfiúként ismerjük meg a könyv első lapjain, aki éppen megismerkedik élete első és egyetlen szerelmével és aki, mióta csak az eszét tudja, Párizsban szeretné leélni az életét. Sok-sok viszontagsággal, kemény munkával megvalósítja párizsi vágyait, tolmácsként, fordítóként sikerül megvetnie a lábát álmai városában, miközben munkája révén és szerelmét követve beutazza az egész világot.

Ez a könyv elsősorban a szerelemről szól. A nagybetűs SZERELEMRŐL, az egyetlenről. Ami örökre meghatározza a sorsunk, amely végigkíséri az életünk, a legcsodálatosabb mennyországot, de a legmélyebb poklot is megéljük benne, de szabadulni nem tudunk tőle. A legváratlanabb helyszíneken és időpontokban kísért meg újra és újra, hogy egyetlen perc nyugalmunk ne legyen.

Minden korszak, minden helyszín a jó kisfiú egy-egy újabb életszakaszát tárja elénk. Az egykori chilei kislány ezerarcú rossz kislányként, kimeríthetetlen kalandvágyával, megalomániájával újra és újra eltaszítja, megalázza a perui kisfiút, a mirafloresi kislovagot, a macskajancsit, a kakamatyit, hogy aztán váratlanul megint magához emelje a számára örök jó kisfiút.

Az olvasó egyetlen pillanatig sem unatkozik. Sosem tudhatjuk, mi vár ránk a következő oldalon. Merre vetődünk hősünket kísérve? Átkozni vagy szeretni fogjuk-e a rossz kislányt? Lemondunk-e a szerelemről, beletörődünk-e sorsunkba?

Ez a szerelem kétarcú. A nő mellett ott egy város is, Párizs. S mivel én Párizs örök szerelmese vagyok, így minden apró utalás, mely felidézte élményeimet, megdobbantotta a szívem. Az azonosulás teljes volt. De egy egészséges kalandvágy is elég ahhoz, hogy szeressük ezt a könyvet. Az érzelmi hullámvasút magával fog minket ragadni világkörüli utunk során.

Az a helyzet, hogy voltam már börtönben. Csak három hetet, és csak vizsgálati fogságban, de amikor az embernek napi két sakkpartit kell lenyomnia egy tőszavakban beszélő West Ham-focidrukkerrel, akinek az egyik kezére a HALÁL szó van tetoválva, a másikra pedig az, hogy HALÁL – mindezt olyan sakk-készlettel, amiből hiányzik hat gyalog, az összes bástya és két futó -, akkor hirtelen azon kapja magát, hogy elkezdi igen nagyra becsülni az élet apró örömeit. Azt például, amikor nem kell börtönben lennie.

Laurie vicces annyira, hogy az általam nem nagyon kedvelt krimi-műfajt is élvezetessé tudja tenni. Annyira angol, annyira élő és emberi, hogy bármikor el tudom képzelni hogy a könyvből forgatókönyv készül és természetesen Laurie játszhatná benne Thomas Langot. (A filmes ötlet annyira nem is elvadult, mert úgy hírlik, már lecsaptak a megfilmesítés jogaira és természetesen Lauriet kérték, hogy legyen a film forgatőkönyvírója.)

Néhány szóban a történetről:

Thomas Langról sok mindent el lehet mondani, de azt nem, hogy túlzottan sikeres lenne. Miután a hadsereg speciális erőitől kilépett, magánembereknek, cégeknek végez olyan feladatokat, ahol az ilyen irányú szakképesítés előnyt jelent. Ám, egyszer kap egy olyan megbízást, amit nem tudna jó szívvel elfogadni: emert kellene ölnie. Valamiért azonban úgy gondolja, hogy nem elég élből elutasítania az ajánlatot még figyelmeztetnie is kell a célpontot a rá leselkedő veszélyre. Innentől csak egyre bonyolódik a helyzet, mert belekeveredik egy kábítószer és fegyvercsempész terroristaszervezetes-titkoszgolgálatos eseményláncolatba, amelyből első pillanatra látszódik, hogy csak rosszul szállhat ki. Itt ott felbukkan mellette egy-két csinos nő, szövődnek a szerelmek és egyre hullanak a rosszfiúk (és a jók is), valamint kiderül, hogy miért A balek lett a könyv címe. Annyit azért elárulhatok, hogy nem kell halálra aggódnunk magunk morgós doktorunkért.

Valós okokból az emberek félnek a híres emberek által írt könyvektől, amire legtöbbször van is okuk, de ez alól üdítő kivételt képez Hugh Laurie: A balek című könyve. Könnyed, szórakoztató, jó kis krimi. Ajánlom mindenkinek!

Műveiben gyakran filozófiai mélységekbe ereszkedik, amint az ember gondolkodásmódjáról, megismerésének határairól és korlátairól elmélkedik. Íróként H.G. Wells-el említik egy magasságban.

A történet a főhős kalandos előéletével indul sok évtizeddel a cselekmény előtt. Az emberiség talál egy bolygót a messzi világűrben, melyet egy másik, technológiailag fejlett, faj népesít be. Az előzetes kommunikáció lehetetlen, a döntés egyértelmű: közvetlen kapcsolatfelvétel. A megfelelő technika kifejlesztése, megépítése és a jó pillanat kivárása után az akció megindul. Maroknyi embercsoport indul az ismeretlen felé és úgy gondolják mindenre fel vannak készülve, nagy meglepetés nem érheti őket. Azonban amikor odaérnek, egy olyan méretű hidegháborús helyzetbe csöppennek bele, amit ember felfogni nem képes, ráadásul egyik fél sem akarja meghallani a megérkező emberek üdvözletét. Elképedve állnak a dolog előtt főhőseink, de mese nincs: annyi energia befektetése után nem lehet csak úgy hazamenni, hogy nem fogadták a köszöntést! A kapcsolatfelvételnek sikerülnie kell, bármi legyen is az ára.

Tehát adott egy igen bonyolult helyzet, amibe a technológiailag sokkal fejlettebb embercsoport belecsöppen. És hogy a könyv címe miért A Kudarc? Ehhez el kell olvasni!

Nem könnyű olvasmány, viszont mindenkinek tudom ajánlani, aki igazán jó sci-fi-t akar olvasni és fogékony a rendhagyó gondolkodású ember tudományos fejtegetésére és a filozófiára.

Harmincadikán szemrehányóan meséltem az ajándékozónak, hogy előző éjszaka fél egy körül csúnyákat gondoltam róla, 1 óra magasságában pedig már minden reményt elvesztettem, hogy aludni fogok. Hogy miért? Természetesen amiatt, mert elkezdtem olvasni a könyvet, és nem lehetett letenni.

Azt mindenképpen fontos megemlíteni, hogy a könyv elbeszélői stílusa nagyon szörnyű. Az író azt akarta szimulálni, hogy ott ül az ember egy kocsmában, és beszélget a srácokkal, akik elmesélik, milyen volt Japánban, mindeközben egymás szavába vágnak, röhögnek, satöbbi. Ezzel így önmagában nem is lenne akkora gond, ha nem lenne majdnem totálisan követhetetlen, hogy éppen kinek az élményeiről szól az a két-három bekezdés, amit éppen olvasunk. Ez természetesen egy kocsmában is bekövetkezik, ha az ember nagyon sokat iszik, de egy könyvnél ennek nem így kéne lennie.

Mindazonáltal, a sztori feledteti ezt a kellemetlenséget. Két srác, akik a szocializmusban (na jó, a vége felé..) elhatározzák, hogy kimennek Japánba, mindezt leginkább azért, mert karatéznak, és mindenféle szentimentális-misztikus elképzelésük van arról az országról. Azoknak, akik benne éltek az előző rendszerben, a könyv mindenféle eltemetett – nem feltétlenül kellemes, de így utólag már mosolyogtató – emléket hoz elő, merthogy a Japánba vezető út az akkor még alig agonizáló, paranoid Szovjetunión keresztül megy és jön. Ezzel kezdődik, majd elérünk Japánba. A könyv jól ábrázolja az éles az ellentétet az akkoriban még iparilag és életstílusban fényévekre a szocialista blokk előtt járó Japán és az orosz anyácska között. Szép fokozatosan megismerkedünk Japánnal, és látjuk, hogy a két vakmerő srác hogyan evickél át szinte pénz nélkül mindenféle érdekes helyzeteken és akadályokon. Végül jön a visszaút, gyorsabban, pörgősebben, és amikor befejezzük, a könyvet letéve úgy érezzük, mintha magunk is megtettük volna az utat.

A könyv megállná a helyét, mint fikció. Azonban, amikor az ember megnézegeti a borítóba nyomott útiképeket, szinte megborzong attól, hogy mindez igaz volt és megtörtént – talán némi túlzással, de mégiscsak valahogy úgy, ahogy az le van írva. Szórakoztató, kellemes olvasmány, amit bátran ajánlok mindenkinek.